Szép Madonna: az 1400 körüli évek jellegzetes ábrázolási típusa, mely a szelídség, nyugalom és harmónia hangsúlyozásával az Istennel tökéletesen egyesült lélek természetfölötti szépségét kívánta visszaadni. - Az összhatáshoz a ruházat elrendezése, így a ruhaujj v. a kézről lelógó lepel szegélyének valósággal dallamos kanyargása is hozzájárult. Legszebb darabjait Salzburg környékéről, Cseho-ból és Sziléziából ismerjük (Krumlovi Madonna, Bécs, Kunsthistorisches Museum, 1400-05). - A ~ szobrok 2 fő csoportra oszlanak. Az egyik a „klasszikus” kompozíció, amelyet a boroszlói, toruni és krumlovi szobor képvisel, a másik a „higgadtabb” forma, amelyhez a gdanski, aacheni (Suermondt Museum), würzburgi és a bpi tartozik. A klasszikus típus erősen hangsúlyozott „S” hajlatú törzsét bő palást fedi, amely a földön rendszerint megtorpan, szétterül, s így a figura piramisszerűvé lesz; Máriának mindkét v. csak az egyik karjáról a palást dús redőkben csüng le, amelyek az alak-szerkezet tömbszerű vonásait hangsúlyozzák. A higgadtabb típusnál az öltözék jelentősége kisebb, a szélességi arányok csökkennek, s a testalkat az előbbihez hasonló, de a függőlegest jobban hangsúlyozó köpenyráncok alatt is világosan érződik. - A ~ egyik első mo-i példája az 1400 k. készült busóci Madonna: a Mária bal karján ülő kis Jézus egyenes törzse, bokáig érő hosszú inge még a 14. sz. első felének hagyományaira emlékeztet, ugyanakkor a Madonna két oldalán hullámvonalszerűen aláhulló 2 köpenyszárny nagyobb hangsúlya, arcának finomkodó kifejezése már a ~k újabb stílusigényeire utal. V.J.

Radocsay 1967:31, 42.